Az ‘önfékező bevásárló kocsi’ segítségével a szülők nyugodtabban vásárolhatnak a szupermarketekben
.
.
2019. Április 17. – Április 17-én ünnepli 55. születésnapját az amerikai autógyártás egyik ikonja, a Ford Mustang. 1964 áprilisában még senki nem sejtette, hogy egy legenda van születőben, de a siker azonnali és mindet elsöprő volt. A Póni első születésnapját már 400.000 eladott példánnyal ünnepelte a Ford; 55 évvel később pedig a modell népszerűsége még mindig töretlen, hisz 2018-ban ünnepelte a
• A Ford társadalmi felelősségvállalási programjának keretében 2017-ben elindított Ford Karrierprogram legfőbb célja, hogy a szakmában rejlő kihívásokat megmutatva megkedveltesse az autószerelői szakmát azokkal a fiatalokkal, akik a középiskolai képzés keretében ezt a pályát választották.
• Dr. Kiss Gergely a Ford Mustang magyarországi nagykövete ma vehette át az ikonikus modell BULLITT változatát, amely immár már a 4. Mustang-ja • A Ford Mustang BULLITT, a Mustang különleges modellváltozata a híres mozifilm, „A San Franciscoi zsaru” 50. évfordulójára készült
• A Ford Puma első fotója felfedi a SUV-hangulatú crossover atlétikus és vonzó látványát; az autó még idén megjelenik a Ford kínálatában • A leleményes, rugalmasan alakítható hátsó tárolási megoldás a kategória legjobb, kompromisszumoktól mentes csomagtér-kapacitását ígéri; a Puma olyan innovációkat rejt, amelyek a vásárlók igényeit követik
• A vállalat a Ford Hybrid gyűjtőnév alatt mutatja be elektromos járműveinek átfogó európai kínálatát az amszterdami ‘Go Further’ rendezvényen • A vadonatúj Ford Kuga a márka első modellje, amely egyaránt megrendelhető mild hybrid, plug-in hybrid és full hybrid hajtással. A most bemutatkozó Kuga Plug-In Hybrid több mint 50 kilométeres hatótávolságot kínál tisztán elektromos hajtással
• Új elektromos hajtású modellek, innovatív adatforgalmi megoldások, valamint stratégiai partnerkapcsolatok a termelékenység fokozására • Várhatóan 2021-ben érkezik az új, tisztán elektromos hajtású Ford Transit áruszállító. Az 50 km elektromos hatótávolságú Tourneo Custom Plug-In Hybrid személyszállító már idén megjelenik
A Ford bemutatja a kategóriájában egyedülálló Tourneo Custom Plug-In Hybrid-et. Az innovatív személyszállítót arra tervezték, hogy mérsékelje a helyi károsanyag-kibocsátást, és hogy behajthasson az ultra-alacsony emissziójú belvárosi zónákba Az otthonihálózatról is tölthető plug-in hibrid 50 km-t tud majd megtenni, az 1,0 literes EcoBoost motor használatával pedig 500 km lesz a hatótávolsága
• A vadonatúj, hétüléses Ford Explorer Plug-In Hybrid SUV jövő év elejétől lesz kapható Magyarországon • A 3,0 literes EcoBoost benzinmotort, elektromotort és akkumulátort kombináló elektromos hajtáslánc teljesítménye 450 LE, forgatónyomatéka 840 Nm, tisztán elektromos hatótávolsága pedig 40 km
• A Kuga a Ford eddigi legszélesebb elektromos hajtási palettáját kínálja, hiszen az autó egyaránt megrendelhető mild, plug-in és hybrid hajtáslánccal. A Kuga Plug-In Hybrid több mint 50 km-t képes megtenni tisztán elektromos üzemmódban, és legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása várhatóan 1,2 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 29 g/km lesz
• 2019 első negyedévében 40579 új személyautót és kishaszonjárművet regisztráltak Magyarországon. Ebből a Ford 5426 darabos értékesített személy-, és haszongépjárműve és 13,37 százalékos piacrészesedése 18,7 százalékos növekedést jelent az elmúlt év hasonló időszakához képest. • A Ford rendkívül sikeres március hónappal, 2127 darabos értékesítéssel, 13,6 százalékos piacrészesedéssel zárta
.
A Ford Magyarország 38 hivatalos Ford márkakereskedőjével teljeskörű értékesítési, szerviz és vevőszolgálati tevékenységgel, alkatrész forgalmazással és a Ford Credit révén teljeskörű finanszírozással áll a magyar vásárlóközönség rendelkezésére.
Galamb József u 3.
2000 Szentendre
Hungary